Annak ellenére, hogy még messze nem biztos, hogy az Október 4-én megtartott Apple rendezvényen bemutatják az iPhone 5-öt - ami azt illeti olyan hírek is vannak, melyek szerint már csak a jövő évben számíthatunk a termékfrissítésre, addig csak 4S-jön, vagy az sem - sok iPhone 4 tulajdonos már elkezdett előre inni a medve bőrére.
A gazelle.com jelentései szerint ugyanis az elmúlt hetekben 85 százalékkal megnőtt a rendszerükben árult iPhone 4-esek száma. A Gazelle egy külföldön igen népszerű használt hardverek adás-vételével foglalkozó oldal, így a jelentése komoly mennyiségű információkon alapszik.
Azok az eladók tehát, akik elkezdték árulni 4-esüket mindenképp arra számítanak, hogy az iPhone 5 megjelenik záros határidőn belül. Ekkor akik elég korán kezdték el árulni régebbi verziós telefonjukat sokat nyerhetnek, mert az eddigi minta szerint az új iPhone megjelenésekor a korábbi ára akár 35%-kal is lejebb zuhanhat, ami tekintetbe véve a mostani árat, jelentős veszteséget jelenthet.